Nevem: Kovácsné Balogh Krisztina /Altakrisz 

Hobbi természetfotós vagyok. 

Weboldalam címe magában rejti, hogy szeretem a természetet, és szeretek mindent természetes módon megörökíteni, a fotózás pedig ma már olyan természetes velejárója lett az életemnek, mint az étkezés, vagy az alvás. 

Fotóim legtöbb esetben férjemmel való kirándulásaink során készülnek, cserkelve, ill.  szerencsés pillanatban autóból, vagy gyalogosan megpillantva a témát, az adott fények, távolság, és időjárási viszonyoknak megfelelően. Az igazi értelemben vett természetfotózás, véleményem szerint csak szabadban elképzelhető, ezért kiépített lesben/itatósban sosem ültem.

 Büszkeséggel tölt el, hogy a 3000 méteres magasságtól  a víz alatti mélységig, makrovilágtól a madarakig széles a skálája a fotózandó témáimnak, és minden helyzetben törekeszem arra, hogy az adott körülményeknek megfelelően értékelhető fotót készítsek. Képeimen többnyire csak a legszükségesebb utómunkát  szoktam végezni, úgymint vágás, kontraszt, néha színezés. Olykor egy-egy zavaró ágat esztétikai szempontból eltávolítok, de ezen kívül természetfotóimat egyéb módon nem szoktam módosítani. Kivételt képeznek ez alól a "Trükkös tükrös" album fotói. Ezeknél a fotóknál picit játszottam a technikával, melynek segítségével szabadjára engedtem a fantáziám. 

Honnan indult a fotózás szeretete? 

Egyiptomi útjaim során, a víz alatt szerettem bele a fotózásba. Kihívás itt fotózni, hiszen ez a közeg véleményem szerint az egyik legkiszámíthatatlanabb. A vízben minden mozgásban van, egy percre sem állnak meg a halak, de a tenger hullámzása, a fénytörések, szintén nem könnyítik meg a pillanat megörökítését,

Gépek, objektívek 

A víz alatt kompakt géppel fotózok, videózok a mai napig. Mikor kiderült 2016-ban, hogy a szárazföldön is akad számomra fotózni való téma, vásároltam egy  DSLR (tükörreflexes) gépet, (Canon 700 D , amit azóta 750 D-re cseréltem ) illetve hozzá egy 18-55-ös kit objektívet. Lenyűgöztek a virágok, a bibék, a parányi rovarok, a lepkék, egyszóval rabul ejtett a makrovilág, így egyre közelebb és közelebb kerültem az élővilághoz szó szerint is. Ezeket a fotóimat egy ideig a 18-55-ös kit obival  készítettem, de hamar felismertem annak korlátait, ezért a következő objektívem egy Tamron 90-es fix 2,8-as makró obi lett, ami azóta is a legkedvesebb obim.  Később egyre többet néztem fel az égre, vágyakozva a madarak után, és egyre jobban érdekeltek a vadak is. Próbáltam mindig közelebb és közelebb hozni őket, először egy 200-as, majd egy 400-as telével, de be kellett lássam, hogy még ezeknél is nagyobb objektívre van szükségem ahhoz, hogy élvezhető minőségben, a  természetben, és a természetes közegükben cserkelve, és nem lesben ülve meg tudjam őket örökíteni. Ezért egy hatalmas beruházásra szántam el magam, és 2020 karácsonyán megvettem a Tamron 150-600-as G2-es teleobjektívét. Elképesztő volt a fotókon a változás. Már látszottak a képen a madarak, állatok szemei is, nem csak egy folt. A méretei miatt elég nehéz, ezért kihívás vele távolságokat megtenni, de mindezek ellenére nagyon megszerettem ezt az obit is. Olyannyira, hogy azóta is minden alkalommal viszem magammal minden fotózásra. Már nem csak madarakhoz, hanem virág és rovarfotózáshoz is szoktam használni.  

Mikor végignézegetem a fotóim, sokszor gondolok arra, milyen szerencsés is vagyok, hogy a fotózást választottam hobbiként. Ma már el sem tudnám képzelni az életem nélküle. Fantasztikus látni a természet sokszínűségét, igazi, és átvitt értelemben egyaránt. Színek, formák, állatok, rovarok, növények, évszakok... alpesi magasságtól, a tengerek mélyéig. Gyönyörű helyen élünk, de sajnos évről évre csökken ez a "tér" amit természetnek hívunk. Ezért is próbálom a fotóim által megörökíteni, és átadni az utókornak mindazt a szépséget, ami körülvesz minket, s amire vigyáznunk kellene...